Tényleg konfliktusmentes a jó kapcsolat?

(Alexandr Milov: Love - Kép forrása: http://www.journaldemontreal.com/2015/09/09/43-photos-incroyables-de-burning-man)

Tényleg konfliktusmentes a jó kapcsolat?

Nem. A konfliktus két vagy több ember eltérő érdekeiből, szándékaiból fakad, teljesen természetes, elkerülhetetlen jelenség. Nem jelenti egy kapcsolat halálát az, ha az egyik fél éppen moziba menne, mikor a másik egy kis otthoni pihenésre vágyik – de éppen így nem kell a szülő-gyerek viszony megromlásától tartanunk, amikor vita tör ki a kamaszunkkal a földön heverő ruhák kapcsán. Nap mint nap kerülünk kisebb-nagyobb konfliktusokba, megoldandó helyzetekbe, legyünk akár otthon, akár a munkahelyen, vagy épp a postán. A kérdés csak az, melyik hangunkon szólalunk meg az adott szituációban.

Egészen kiskorban tanuljuk meg, hogy különböző szituációkban melyik számunkra a legkedvezőbb eredménnyel járó viselkedés. Ennek megfelelően felnőttként is több énállapot közül választunk, amikor egy konkrét helyzetben meg kell nyilvánulnunk:

• A Szülői én kereteket szab, lehet Irányító-Szabályozó (megmondja, mit szabad és mit nem) vagy Gondoskodó (táplálja, simogatja a testet és a lelket). Erre a viselkedésmódra jellemzőek az utasítások, tilalmak, erkölcsi minősítések, szidások, dicséretek, illemszabályok, általános igazságok, életbölcsességek, intések, figyelmeztetések.

• A Felnőtt énállapotot nem befolyásolják az érzelmek, higgadtan befogadja és elemzi a rendelkezésre álló információkat, felméri a kockázatokat és számba veszi a lehetőségeket, majd meghozza az „itt és most”-ra vonatkozó a lehető legjobb döntést. Nem sért, és nem sértődik meg.

• A Gyermeki énállapotban ösztönösen, tudat alatt olyan magatartásmintákat hívunk elő, amelyeket kicsi korunkban sajátítottunk el. Az Alkalmazkodó Gyermek követi a szabályokat, utasításokat, akár még saját érdekét is háttérbe helyezi, hogy úgy érezze, szeretik, elfogadják. Lázadó Gyermek is egy felállított keretrendszerre reagál, csak éppen fordítva: dacból elvet mindent, amit a vitapartner mond, vagy megszegi a szabályokat még akkor is, ha azok az ő előnyére szolgálnának. A Szabad Gyermek nem törődik a kötöttségekkel, önfeledten csinálja azt, amihez éppen kedve van.

Mindegyik énállapotnak saját szerepe, haszna van bizonyos esetekben, ám sok felesleges stresszt vagy fájdalmat tud okozni, ha nem megfelelő pillanatban vesszük elő – ezért jó, ha tudatában vagyunk, mikor melyik hangunkon beszélünk. Hajlamosak vagyunk (kívül vagy belül) kicsire összemenni, ha hívat a főnök, összeszorul a gyomrunk, amikor az adóhivatal levelét kézbe vesszük? Ilyenkor újra kisgyerekké váltunk. Ezt felismerve viszont akár menet közben is dönthetünk úgy, hogy „felnövünk” a feladathoz, és amint nem alárendelt pozícióból kommunikálunk, már a másik fél sem tud Felnőttként kioktatni, megrendszabályozni.

Ez a tudatosság vagy felismerés nagyon sokat segíthet a párkapcsolati konfliktusokban is, ahol bár fizikai/biológiai értelemben két felnőtt ember áll egymással szemben, sokszor a játszma a múltunkból újra felbukkanó gyermek és szülő között zajlik. Soha ne hagyjuk elmérgesedni annyira a vitát, hogy megjelenjen a Lázadó Gyermek a színen, aki még saját érdekeit is képes elfelejteni, csak hogy neki legyen igaza, és dacos dühében olyan dolgokat vághat a másik fejéhez, amelyeket később a felnőtt én nagyon megbán.

A kiegyensúlyozott, boldog élethez ugyanakkor nem árt néha teret adnunk a Szabad Gyermeknek, hiszen a felszabadult tánc, bolondozás, zuhany alatt éneklés vagy felhőtlen szeretkezés tölti meg örömmel a mindennapjainkat.

(A fenti gondolatok Eric Berne tranzakcióanalízis elvein és fogalmain alapulnak)

(Kép forrása: www.guiddoo.com)