Hogyan csempésszük vissza a flow-t az életünkbe? És hogyan tartsuk fenn?

Ahogyan a legutóbbi bejegyzésben szó volt róla, a második boldogságfokozó szokás a flow beépítése - vagy inkább visszaépítése életünkbe. Hiszen gyerekként még nagyon jól, ösztönösen tudtuk, milyen elmerülni egy tevékenységben, melyet élvezünk, hogy szinte megszűnik körülöttünk a világ. Hogy a felnőtt lét nem csak játék és mese? Hogy vannak ennél fontosabb – komolyabb – dolgok? Aligha hiszem, főleg, ha eszünkbe idézzük a flow jótékony hatását és erejét akár karrierünket tekintve is.

Sajnos nagyon kevés ember éli át a flow-t a munkájában. Egy közelmúltban publikált kutatás kimutatja, hogy világszerte körülbelül kétszer annyi alkalmazott elégedetlen munkájával, mint amennyien szeretik, amit csinálnak. Legtöbben úgy érzik, munkájuk értelmetlen, elvégzése pedig semmi jóval nem szolgál. Ezért, ahogyan Herminia Ibarra, a Working Identity című könyv szerzője is megjegyzi, sokan álmodozunk arról, hogy egy szép napon felmondunk, és valami sokkal értelmesebb dologba fogunk. Ám legtöbbször mindez örökre álom marad, mivel túlságosan félünk megtenni a konkrét lépést. Így végül elégedetlenkedéssel töltjük fél életünket, a valódi élvezet és boldogság megtalálását pedig a nyugdíjas évekre halasztjuk. Ez bizony rettentő nagy kár, mivel mire ezt a kort elérjük, nem túl sok energiánk marad – vagy ha igen, akkor sem töltöttünk elég időt képességeink kiaknázásával ahhoz, hogy a flow-t rendszeresen átélhessük, legyen szó bármely területről. Egy szónak is száz a vége: addig halogatjuk a kielégítő és tartalmas élet kialakítását, amíg túl késő nem lesz.

Ha eddig elmulasztottad, az első és legnyilvánvalóbb dolog, amit megtehetsz, hogy találsz egy hobbit, vagy újra belefogsz abba, amit régen kedvtelésből végeztél. Ez a fajta tevékenység a flow átélésének egyik legjobb módja. Előfordulhat, hogy eddig a családi szokások, neveltetés, az anyagi vagy időbeli lehetőségek nem engedték meg – vagy csak úgy érezted, nincs rá módod –, hogy szentelj időt valami kedvtelésnek is. Kár érte, de a jó hírem az, hogy soha sem késő belefogni valamibe. Van néhány univerzális kedvenc, melyeket akár azonnal el is kezdhetsz. Ilyen például a könyvolvasás, filmnézés, utazás, új kultúrák felfedezése, sportolás, még ha kezdetben nem is vagy kifejezetten jó benne. Bármi is legyen az, egy dolgot ne feledj: kihívások elé kell állítanod magad az adott hobbiban! A flow akkor jön létre, ha határaidat kicsit túlléped.

Steven Tomlinson a következőket mondja erről.

„Ahhoz, hogy munkád során kiteljesedést élhess át, egy lépést hátra kell lépned, és feltenned a kérdést: miről is szól igazából a munka? Mármint a boldogság és elégedettség szintjén. Úgy tűnik, ennek a kirakósnak két eleme van. Az egyik, hogy az ember az összes vele született tehetségét konstruktív módon tudja használni. A másik pedig, hogy arra összpontosítsunk, hogyan tudunk másoknak segíteni, ahelyett, hogy csupán lenyűgözzük őket, vagy mindent magunknak szerezzünk meg, esetleg a többiek elé akadályokat gördítsünk. Ezt a két kirakós darabkát érdemes megkeresni. Nem kell hozzá valami fantasztikus nagy megoldást találni, csak felelni a kérdésekre. Mi az, amiben igazán jó vagy? Majd ezeket a képességeket a lehető legjobban ki kell művelni, és beilleszteni a gyakorlatba azon a munkán belül, melyet mostanában végzel. És ha az aktuális munkakörödben nem tudod az összes tehetséged kihasználni, kezdj magán a munkán dolgozni. Változtasd meg. Kérj nagyobb felelősséget. Vagy vállalj magadtól nagyobb felelősséget. Az egyik mentorom szokta mondani: Ne mondj fel! Addig hajlítsd a munkád, míg el nem törik. Azon a ponton pedig az emberek, akikkel együtt dolgozol, vagy egy másik munkakörbe helyeznek át, vagy elbocsátanak – és akkor tényleg szabadon mehetsz, nyugodtan foghatsz valami másba. De a folyamat során már volt lehetőséged megmutatni a többieknek, miben vagy igazán jó. Így kséőbb könnyen kapsz új, másfajta megbízásokat. A második kirakós, amit a karrierünk tervezésébe be kell illesztenünk: nem lehetünk boldogok, ha csupán magunknak igyekszünk elismerést szerezni, vagy több tárgyat, játékot, pénzt, dicséretet, akármit felhalmozni. Az ilyen célokra fókuszáló emberek elég unalmasak a többiek számára, sőt, saját magukat is eléggé unják. A második darabkához sokkal fontosabb arra figyelni, mi folyik a világban? Mi történik a saját közösségemben? Mi zajlik körülöttem, ami garantáltan lekötheti a figyelmem? Ugyanis ha elkezdünk ezekre a dolgokra koncentrálni, akkor az egónál valami sokkal mélyebb dolog kezd kibontakozni. És ez a két dolog, hogy önmagadon túl is láss, ugyanakkor azt csináld, amiben jó vagy, együtt szolgál megbízható, ihlető forrásként.”

Összefoglalva hát Steven Tomlinson szavait: ahhoz, hogy több flow élményben legyen részed munkád során, két elemre van szükség: először is kezdd el beazonosítani, miben vagy igazán jó, másodszor nézz körül, és találd meg, mire van a körülötted lévő közösségnek szüksége. Majd próbáld megtalálni annak módját, hogyan lehet ezeket az igényeket kielégíteni. Persze egy harmadik szempont is nagyon fontos lehet: élvezd, amit csinálsz! Az átfedést aközött, amit élvezel, és amiben jó vagy, Sir Ken Robinson úgy hívja: az elemedben vagy. Sajnos a jelenlegi iskolarendszer egyik nagy hibája, hogy pont ezt nem engedi felismerni a gyerekeknek, kamaszoknak vagy akár az egyetemi hallgatóknak – így kénytelenek felnőtt fejjel megkeresni (ha egyáltalán valaha lesz rá alkalmuk).

Ugorjunk fejest a változásba?

Nem, ez elég félelmetesnek tűnne. Bármilyen mesésen és lelkesítően is hangzik a fenti javaslat, természetesen tudom, hogy egyáltalán nem könnyű munkát váltani, még ha rá is jöttünk, mi az, amit igazán szeretnénk. Erre javasolja Herminia Ibarra a követezőket. Kísérletezz először saját magadon. A biztonság érdekében tartsd meg a jelenleg nem túl kielégítő munkádat, de szabadíts fel pár órát hetente, hogy olyan emberekkel vagy tevékenységgel foglalkozhass, melyekről úgy véled, tetszenének neked.

Tegyük fel, könyvelő vagy, aki munkáját nagyon unalmasnak és értelmetlennek találja. Úgy gondolod, az igazi tehetséged egy kerékpár-szaküzlet vezetésében tudnád kibontakoztatni, és abban ráadásul örömödet is lelnéd. Ebben az esetben először szánj, mondjuk heti 2-3 órát arra, hogy körbejárd a témát, mi is kell egy saját biciklibolt üzemeltetéséhez. Például önkéntesen besegíthetsz egy helyi üzletben, így idővel egyre nagyobb tapasztalatot szerzel, felfedezheted, hogy valóban megvannak-e benned a szükséges képességek a feladathoz, vagy csupán egy szép álmot dédelgettél korábban. Hasonlóképp, arra is rájössz így, igazán élvezed-e ezt a munkát vagy sem. Ha végül az derül ki, hogy a kerékpárbolt mégsem a te utad, örülni fogsz majd, hogy nem hagytad ott az eredeti munkád. Ha viszont arra jössz rá, hogy élvezed az új feladatot, jó is vagy benne, akkor a korábban önkéntesen ráfordított órák nem az ablakon kidobott időnek számítanak. Esetleg sikerült kapcsolatokat kialakítanod az adott területen, fontos tudásra tettél szert és gyakorlatot is szereztél – ezután sokkal könnyebb lesz a váltás.

Egy gyakorlat arra az esetre, amikor nem mennek túl jól a dolgok: együttérzés önmagunkkal

A flow-ra való törekvés a különösen boldog emberek második szokása, egyben a második bűn, a fölény kergetésének ellenszere. Ha már képes vagy megtalálni, átélni a flow-t az életedben, nagyszerű, csak így tovább – életed kétségkívül kiteljesítőbbnek és boldogabbnak fogod érezni. Ha esetleg az a kérdés foglalkozat, mit tehetsz még boldogságszinted növelésére, a válaszom, hogy szabadulj meg, vagy legalábbis csökkentsd a versengési kedved. Különben könnyen előfordulhat, hogy megtalálod a flow-t, a választott területed mesterévé válsz, majd egy idő után elkezded learatni a babérokat, gyűjteni a díjakat és elismertséget tehetségedért – és szépen belesétálsz a versengés csapdájába. Rengetegen elkövetik a hibát, hogy ami először élvezetnek, tehetségük kiteljesítésének indult, a hírnévvel és sikerrel egyfajta hajszába, végül csömörbe megy át.

Annak érdekében, hogy ezt a csapdát elkerüld, egy kétszintű gyakorlatot tudok javasolni a fölény iránti igény mérséklésére. Az első gyakorlat akkor hasznos, amikor a dolgok rosszul mennek, például sorozatos kudarcok értek – ez pedig az együttérzés önmagunkkal. A második gyakorlat arra vonatkozik, amikor életed jól alakul, sorra jönnek a sikerek – ilyenkor hasznos a hála kifejezése.

Képzeld el, hogy valami nagyon fontos dolgot elhibáztál. Például rosszul szerepeltél egy vizsgán, vagy nem voltál ott, amikor valakinek igazán nagy szüksége lett volna rád. Ezekben a szituációkban legtöbben – akaratunk ellenére akár – egyfajta szégyent és lelkifurdalást érzünk. Ez lehet félelem, szorongás vagy depresszió is. Ahogyan Kristin Neff, a University of Texas at Austin egyik professzora, egyben a téma szakértője megjegyzi, gyakran mi vagyunk saját magunk legrosszabb ellenségei, amikor nem értük el, amit, akartunk, vagy nem úgy viselkedtünk, mint szerettünk volna. Az emberek sokkal durvábban és kegyetlenebbül beszélnek saját magukkal, mint ahogyan a barátjukhoz vagy szeretteikhez, például gyerekükhöz szólnak.

Ennek egyik oka, hogy azt hisszük, a negatív beszédmód arra ösztönöz, hogy legközelebb keményebben dolgozzunk, vagy jobban csináljunk valamit. Úgy véljük, ha nem használunk ostort, lustává és önelégültté válunk, meg sem próbálunk majd az erőfeszítést tenni. A valóság azonban az, hogy az önmagunkhoz intézett negatív beszéd csak letör minket, és még nyomorultabbnak érezzük magunkat tőle. Kutatások is kimutatták, az önostorozás nemhogy nem motivál, éppen ellenkezőleg! Gondoljunk például egy edzőre. Ha azt mondja neked egy rakás szerencsétlenség vagy, a világon soha semmit nem tudsz megcsinálni, akkor csak szégyent és kudarcot érzel. Viszont ha kedves, támogató, bátorító, akkor ténylegesen segít motiválni, hogy céljaidat elérd. Miért ne lenne ez igaz saját magadra is? Meg kell találnunk a kudarcok kezelésének egy másik módját – és annak is, ahogyan önmagunkkal bánunk. Kristin Neff szerint, amikor a dolgok rosszul mennek, a megfelelő viselkedés az együttérzés önmagunkkal – de mit is jelent ez?

A legegyszerűbben úgy lehet meghatározni, hogy bánj magaddal ugyanolyan kedvesen, gondoskodón, figyelmesen, ahogyan egy jó baráttal tennéd. Különösen, mikor szenvednek, kudarcot vallottak vagy hibát követtek el. Tehát az önmagunkkal való együttérzés magába foglalja, hogy kedvesek legyünk saját magunkhoz, ahelyett, hogy keményen ítélkeznénk. Másodsorban – ami szintén fontos jellemzője ennek a szokásnak – egy általános értelmű emberiességet jelent. A harmadik eleme pedig a mindfulness, a jelen megélése. A mindfulness itt arra utal, hogy jelen vagyunk abban, ami épp történik, ellenállás nélkül elfogadjuk azt, még ha az kényelmetlen is számunkra. Legtöbben be sem akarjuk vallani, ha szenvedünk, igaz? Vagy harcolunk vele, vagy próbáljuk elkerülni, megfutamodni előle. Ahhoz, hogy megnyithassuk szívünket saját magunk előtt, oda kell fordulnunk szenvedésünkhöz, és annyi időt tölteni vele, ami elég ahhoz, hogy gondoskodó figyelemmel reagálhassunk rá. A három komponens tehát a kedvesség önmagunkhoz, az általános értelemben vett emberiesség és a mindfulness.

(Magyarul: Légy kedves magaddal! Nehéz boldognak lenni, ha valaki folyton piszkál.)

Lényeges azonban kihangsúlyozni, hogy az önmagunkkal való együttérzés nem azonos az önsajnálattal vagy önelégültséggel. Ez annál inkább fontos, mert sokan azért nem engedik meg a könyörületességet önmaguknak, mert összekeverik az előző két fogalommal.

Ha a kutatások vagy fenti érvelések alapján már elfogadtuk, milyen fontos ez az eszköz, hogyan ültessük át saját gyakorlatunkba? Egész egyszerűen el kell képzelni, mit mondanánk a közeli barátunknak egy adott szituációban – majd mondjuk magunknak is ezt! Elsőre furcsán, akár idétlenül hangozhat – de működik. Egy fajtája, ha együttérző levelet írunk magunknak egyik nagyon szoros barátunk szemszögből. A kutatások szerint, ha ezt egymás után hét nap megteszed, akár három hónapra is csökkenti a depressziót – vagy hat hónapra növeli a boldogságszintet! Ha kedvesen és megértően bánunk magunkkal, nem csak abban segít, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, de rugalmasabbak és sikeresebbek is leszünk hosszútávon. Emellett csökken a valószínűsége, hogy versengeni akarjunk másokkal. Ne feledjük, ahogyan Kristin Neff említette, az önmagunkkal való együttérzés nagy része egyszerű emberiesség, azaz annak felismerése, hogy a kudarc és sikertelenség az élet része, amit mindenki megtapasztal. Tehát az önmagunkkal való együttérzés a többi emberrel összeköt, nem pedig elválaszt tőlük – szemben a fölény erőltetésével.

(Kristin Neff előadása angolul)

Egy gyakorlat arra az esetre, amikor minden rendben van: a hála kifejezése

Sok boldogságkutató a hála kifejezését az egyik legerőteljesebb boldogságfokozó eszköznek tartja. Sonja Lyubomirsky a hálát egy meta-stratégiának nevezi, ami annyit tesz, hogy a hála kifejezése több különböző szinten is fokozza a boldogságot.

• Amikor kifejezzük hálánkat, sokkal jobban kapcsolódunk a többi emberhez, közelebb érezzük magunkat hozzájuk.

• A hála erősíti a kapcsolatokat, és egyfajta alázatot ébreszt bennünk. Megértjük, hogy sikereinket vagy boldogságunkat nem csupán magunknak köszönhetjük.

• A hála kifejezése bizonyos módon emelkedetté tesz. Felkelti a vágyat, hogy megsokszorozzuk, visszaadjuk vagy továbbadjuk, amit másoktól vagy az élettől kaptunk.

• Segít a hátrányos, negatív helyzetek átkeretezésében, hogy pozitívabb fényben lássuk a negatív eseményeket, hogy hálásak legyünk azért, amink van, ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, mi hiányzik még, vagy más embereknek mi adatott meg.

• A hála segít, hogy értékeljük, amit kaptunk az élettől, így nem szokjuk meg – nem unjuk meg – olyan könnyen a jó dolgokat. Azaz segít a hedonikus adaptáció kiküszöbölésében.

A hála kifejezését akár még ma elkezdheted. Hívd fel azt, akiről eszedbe jut, miért lehetsz hálás neki. Lehet egy jó barátod, vagy régi tanárod, munkatársad, de akár az édesanyád is. Ha elsőre túl nehéz a feladat, kényelmetlennek érzed, mert nem vagy hozzászokva az érzelmek ilyen kifejezéséhez, erre is jó megoldás a levél. Több időd van gondolkodni, megfogalmazni mondanivalód – és a gyakorlat jótékony hatása már írás közben is érezhető.

A fentiek illusztrálására végül következzen egy videó (sajnos ismét csak angolul):