A 4. boldogság-bűn: a túlzott kontrollvágy

Szinte biztos vagyok abban, hogy legtöbb ember számára ismerős ez a vétek. Mindannyian átélhettük már, ahogyan mások irányítani próbálnak bennünket – és ha őszinték akarunk lenni, mi magunk is törekedtünk már efféle kontrollra. Ha éltél már párkapcsolatban, egészen biztos, hogy volt olyan helyzet vagy pillanat, mikor szívesen befolyásoltad volna társad viselkedését. „Bárcsak ne úgy enne a férjem, mint egy disznó!” vagy „Bárcsak ne költene a feleségem ennyi pénzt ruhákra!” – gondolhattad magadban, és megpróbáltad őt megváltoztatni. Ha viszont valami csoda folytán se te, se társad nem akarjátok egymást irányítani, valószínűleg mégis megteszed ezt gyermeked viselkedésével kapcsolatban. Természetesen kontrollvágyunk nem korlátozódik társunkra vagy gyerekeinkre, legtöbben befolyásolni akarjuk életünk egyéb szereplőit is: szülőket vagy rokonokat, barátokat, szomszédokat, munkatársakat, még háziállatunkat is. Azt érezzük, ha mindenki úgy viselkedne a világon, ahogy mi szeretnénk, nem csak mi, de ők is boldogok lennének. „Ó, hát miért nem látják az emberek, milyen jót akarok, és én tudom ezt jól, és miért nem fogadnak nekem szót, ahelyett, hogy a saját fejük után mennének???”

Azon túl, hogy szeretnénk másokat ellenőrizni, legtöbben a különböző dolgok eredményét, a körülményeket is kontrollálni kívánjuk. Irányításunk alatt akarjuk tartani a szoba hőmérsékletét, a TV-csatornákat, a munkahelyi feladatokat és bármi mást a nap/hét/év folyamán. Miért él ilyen erős vágy bennünk a külső környezet, azaz az emberek és a velünk bekövetkező dolgok irányítására? Az egyik oka, hogy egyszerűen mind fizikailag, mind érzelmileg jobban érezzük magunkat, ha a kezünkben van az irányítás. Csak két példát említek arra, miképpen tud pozitívan hatni ránk, ha nálunk van a kontroll. Egy patkányokkal végzett kísérlet során a kutatók az állatokra bízták, mikor juttatnak szervezetükbe kokaint. Amikor akarták, megnyomtak egy kart, és megkapták a drogot – a patkányok másik csoportjának nem volt viszont ilyen szabadsága, ugyanakkor kaptak kokaint, amikor az első csapat. A kísérlet eredménye a következőket mutatta: minkét csoport szenvedett, és hamarabb elpusztult, mint a harmadik csapat patkány, akik nem kaptak drogot. Viszont azok között a patkányok között, melyek szabályozhatták, mikor kapnak kokaint, alacsonyabb volt a halálozás, mint a második csoport tagjai között. Ami azt mutatja, hogy még ha valami magunkra nézve ártalmas vagy fájdalmas dolgot is kell megtennünk, viszonylag könnyebben átvészeljük, ha van felette némi hatalmunk.

Egy másik, emberek részvételével folytatott kutatásban egy idősotthon lakói közül egyeseknek szabad kezet adtak bizonyos kérdésekben, például eldönthették, milyen növény legyen a szobában, egyáltalán legyen-e, vagy melyik két filmet nézzék következő héten stb. Egy másik csoportjuknak nem adták meg a választás lehetőségét, csak növényeket tettek a szobájukba, sőt, azt is megmondták neki, hogy a nővérek fogják gondozni azokat. Azt sem választhatták ki, melyik filmet szeretnék megnézni, csak közölték velük a következő heti programot. A kutatás végeredménye azt mutatta, hogy még ezen látszólag jelentéktelen dolgok feletti kontroll is számottevő hatással van az idős lakók érzelmi állapotára és várható élethosszára. Akik dönthettek bizonyos kérdésekben, sokkal boldogabbnak érezték magukat azoknál, akik nem (egészen pontosan 48%-uk számolt be arról, hogy a kísérlet folyamán boldogabbá vált, szemben a másik csoport 25%-ával). Ami ennél még szembetűnőbb volt, hogy a döntési lehetőséget kapó idősek átlagosan hosszabb ideig éltek, mint akiket megfosztottak az irányítástól (a kontrollal bírók kb. 15%-a, míg a másik csoport 30%-a hunyt el a kísérletet követő 18 hónapban).

Ha a fentiek alapján figyelembe vesszük, hogy a mentális és fizikai jóllétünk tekintetében mennyire fontos bizonyos fokú irányítás – ez tulajdonképpen élet-halál kérdése is lehet –, akkor nem meglepő, milyen sokan szeretnénk másokat vagy a dolgok kimenetelét uralni. Arra is fény derül, hogy a kontroll iránti vágy bizonyos fokig még jó is lehet. Tanulmányok azt mutatják, hogy azok, akikben erősebb ez az igény, magasabbra juthatnak az életben. Magasztos, merész célokat tűznek ki maguk elé, és többet is érnek el. Ugyanakkor azonban van annak határa, mennyire tudunk másokat vagy a körülményeket befolyásolni – ha azt hisszük, minden csak rajtunk, az akaratunkon és elszántságunkon múlik, az élet gyakran koppint az orrunkra. Más szóval úgy tűnik, van egy ideális szint vagy pont, ameddig törekednünk kell a dolgok feletti ellenőrzésre, és ezen a határon túl a kontrollvágy már káros a boldogságunkra. Ez két kérdést vet fel. Először is, hogyan találjuk meg ezt az ideális határvonalat? A második kérdés pedig az, hogy pontosan

hogyan csökkenti boldogságunkat a túlzott kontrollvágy mások felett?

(= Nem vagyok igazán kontrollmániás, de megmutathatom neked a helyes módját?)

A túlzott kontrollmánia két fő formában jelenik meg:

- a többi embert próbáljuk irányítani minden áron, vagy

- a körülményeket.

Lássuk hát, hogyan hat boldogságunkra, ha kontrollálni akarunk másokat! Ennek alapvetően három oka van. Az elsőnek ahhoz az egyszerű tényhez van köze, hogy amiképpen mi akarjuk irányítani őket, éppen úgy bennük is megvan a vágy, hogy ne legyenek mások által befolyásolva! Ahogyan már többször is említettem, az embereknek nagy az autonómia és függetlenség iránti igénye – ami annyit tesz, hogy szeretjük, ha mi felelünk tetteinkért és sorsunkért, vagy legalábbis ez lehet az érzésünk. Ez az erős vágy minden két év körüli gyerekben megvan, amit bizonyára ismersz már, ha valaha is próbáltad őket visszatartani attól, amit igazán akarnak. Ha pedig van/volt kamasz gyereked, azt is tudod, hogy ennek a korosztálynak az önállóságra törekvése, ha lehet, még a kétéves akaratosságánál is erősebb. Azonban hiába jelenhetjük ki, hogy az autonómia vágya a kétévesek és a tinédzserek esetén a legerősebb, azért a felnőttek sem maradnak el tőlük túlzottan. Ezért van az, hogy annál eltökéltebb szándékunkban áll megtenni valamit, minél inkább tiltott vagy korlátozott dologról van szó.

Létezik is erre egy pszichológusok által használt kifejezés: pszichológiai reaktancia (Jack Brehm, 1966). Ez azt jelenti, hogy valahányszor úgy érezzük, korlátozva vagyunk szabad választásunkban, mindent elkövetünk, hogy helyreállítsuk autonómiánkat. Ez arra késztet bennünket, hogy lényegesen jobban ragaszkodjunk a választás szabadságához, mint korábban, e korlátozó helyzet beállta előtt. A pszichológiai reaktancia jó magyarázatként szolgál arra, boldogságunk szempontjából miért rossz ötlet, ha mások túlzott kontrollálására törekszünk. Amikor valakit irányítani akarunk, óhatatlanul pszichológiai reaktanciával válaszol: ha például megpróbálod párod étkezését beszabályozni, és rávenni őt, hogy kizárólag egészséges ételeket egyen, megvan az esélye, hogy erre még több vacak befalásával reagál. Hasonlóképpen, amikor nagyon erőlteted, hogy gyerekeid elvégezzék a házi feladatot vagy a rendrakást, valószínűleg pont az ellenkezőjét éred el. Ezért van az, hogy kapcsolatainkban általában vagy a mások feletti kontrollt, vagy a szeretetüket tudhatjuk magunkénak – a kettő nem lehet egyszerre a miénk. És mivel a szeretet alapvető szükségletünk, annak hiánya – azaz a túlzott kontrollvágy – jelentősen rontja boldogságunkat.

A második kapcsolódó ok, amiért a kontrollvágy csökkenti a boldogságszintet, a jól ismert motivációs pszichológus, David McClelland által hatalmi stressznek (power stress) nevezett jelenséghez köthető. Arról van szó, amikor dühösek és frusztráltak leszünk attól, ha mások nem úgy viselkednek, ahogyan elvárjuk tőlük. Egy tanulmányban alacsony és magas hatalmi (azaz kontroll-) igénnyel rendelkező résztvevőket kértek fel arra, hogy rögtönzött beszédet tartsanak egy olyan közönség előtt, mely „beépített emberekből” állt, akik a kísérletvezető utasításai szerint reagáltak. Az egyik csoport előadóinak irányában a közönség tagjai kifejezetten támogató hozzáállást tanúsítottak, míg a másik csoportra negatívan reagáltak. Az eredmények azt mutatták, hogy a támogató hozzáállás mind a magas, mind az alacsony hatalmi igényű embereknek boldogságot okozott – ami nem túl meglepő, ugye? A sokkal érdekesebb különbség a negatív reakciókat követően jelentkezett. A nagyobb kontrolligényű résztvevők sokkal zavaróbbnak érezték a közönség viselkedését, és beszédük végére sokkal negatívabban látták a helyzetet, mint a kevesebb kontrollra vágyó társaik. Sok más kutatás is bebizonyította már, hogy haragot, frusztrációt, csalódottságot, esetenként akár depressziót is érezhetünk, ha mások nem úgy viselkednek, ahogyan mi akarjuk.

A harmadik ok, amiért a túlzott kontrolligény boldogságunk rovására megy, a meghozott döntéseink minőségéhez köthető. Az derül ki, hogy akkor hozzuk a legjobb döntéseinket, amikor többféle, változatos nézőpontokat és információkat veszünk figyelembe. Ezért fontos különböző háttérrel, tudással és készségekkel rendelkező emberekkel körülvenni magunkat, ráadásul olyanokkal, akik nem félnek kinyilvánítani saját véleményüket, még ha ezzel ellent is mondanak nekünk. Amikor azonban túlzottan irányítani akarunk másokat, valószínűleg olyan embereket gyűjtünk magunk köré, akik ezt el is fogadják tőlünk – olyanokkal, akik nem bánják, ha kontroll alatt vannak, az úgynevezett igen-emberekkel. Ez egyben azt is jelenti, hogy döntéshozatalunk hatásfoka jelentősen csökken, mivel nem áll majd elegendő releváns információ a rendelkezésünkre.

Az eddigieket összefoglalva, a túlzott kontrolligény csökkenti a boldogságunkat, mert:

• az emberek nem szeretik, ha irányítják őket, ezért kevésbé fognak velünk együttműködni, minket kedvelni

• dühösek és idegesek leszünk, amikor nem engedelmeskednek nekünk

• még ha sikerül is másokat kontrollálni, végül rosszabb döntéseket hozunk

Azonban az a tény, hogy a túlzott kontrollvágy boldogságunk ellen dolgozik, még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem szabad másokat befolyásolnunk vagy meggyőznünk valamiről. Néha, és ez munkahelyi környezetben gyakran előfordulhat, egyesek kifejezetten várják az útmutatást és vezetést másoktól. Ilyen helyzetekben bizonyos mértékű irányítás hasznos és jó dolog lehet. A kérdés most már csak az, hol húzódik a határ a túlzott és a megfelelő mértékű kontroll között? Honnan tudhatjuk, hogy átléptük ezt a határt? Erre a kérdésre kicsit később térek vissza. Most nézzük előbb meg, hogy

miért csökkenti boldogságunkat a túlzott kontrollvágy a dolgok kimenetele felett?

(= Abba tudnám hagyni a kontrollmániát, ha a többi ember be tudná fejezni a dolgok elfuserálását)

Először is fontos leszögezni, hogy a dolgok kimenetelének túlzott ellenőrzése nem egyenlő azzal, hogy izgatottan és lelkesen mindent megteszel álmaid eléréséért. Ha például igazán vágysz arra, hogy bejuss egy jó iskolába, vagy nagyszerű kapcsolatod, esetleg klassz alakod legyen, az még nem jelenti, hogy túlzott kontrollra törekszel. Akkor léped át ezt a határt, amikor egy bizonyos eredmény vagy cél megszállottjává válsz, azaz a vágy, hogy elérd azt a dolgot, irányítani kezd téged, ahelyett, hogy te irányítanád a vágyad. Kezdesz hinni abban, hogy ha nem éred el a kívánt eredményt, vége a világnak.

Nehéz dolog megmondani, hol van a választóvonal a megfelelő mértékű és a túlzott kontrolligény között – talán csak te, vagy azok, akik nagyon jól ismernek, tudják eldönteni, hogy egy adott szituációban fanatikussá váltál-e vagy sem. Hogy hogyan döntheted el, átlépted-e a határt, kicsit később lesz szó. Most még nézzük meg, miért káros a boldogságra, ha az események felett túlzott kontrollra törekszünk. Ennek több oka van, az egyik közülük, hogy számtalan dolgot, például kisüt-e a Nap vagy esik-e az eső, egyszerűen nem lehet befolyásolni. Lehet, hogy X dolog bekövetkeztére vágysz, és az élet Y-t kínálja számodra, majd mikor már éppen elfogadnád Y-t, hirtelen átnyújtja X-et. Számításba véve, milyen szeszélyes és bizonytalan az élet, nyilvánvalóan rengeteg frusztrációnak és csalódásnak teszed ki magadat, ha mindent ellenőrzésed alatt akarsz tartani az életben. Például teljesen hibátlan nyaralásra akarsz menni, ahol mindig süt a nap és pompás az idő. Vagy egy konkrét munkát akarsz megkapni egy adott iparágban, egy bizonyos ország konkrét városában. Vagy pontosan két gyereket akarsz, egy lányt és egy fiút. Egyes kutatások kimutatták, hogy azok, akik nagyobb kontrolligénnyel rendelkeznek, sokkal kényelmetlenebbül és frusztráltabban érzik magukat egy zsúfolt teremben, mint akikben alacsonyabb az ellenőrzés iránti vágy. Egy japán tanulmány szerint, ha az embereket olyan szituációba helyezzük, melyben a vágyottnál alacsonyabb szintű kontrollal rendelkeznek, a vérnyomásuk az egekbe szökik. Tehát az első, elég nyomós ok, amiért a túlzott kontrollvágy csökkenti a boldogságot, az, hogy frusztrált, dühös, csalódott vagy akár depressziós is lehetsz akkor, ha az élet nem a terveid szerint zajlik – ami természetesen bárkivel meglehetősen gyakran előfordulhat.

A második ok, amiért a boldogság rovására megy – ahogyan már az emberek feletti túlzott kontroll esetén is említettem –, mert rontja döntéseink minőségét. Nagyobb valószínűséggel vállalsz több kockázatot, vagy babonásabban viselkedsz a stresszes helyzetekben, ha a kontroll iránti vágyad erős. Például az ilyen emberek hajlamosabbak a gyorshajtásra, vagy a nagy téttel folyó szerencsejátékok során abban a hitben élnek, hogy a valósnál nagyobb hatalmuk van az eredmény felett – ezt hívják a kontroll illúziójának –, ami miatt pedig sokkal nagyobb összegeket kockáztatnak. Egy mási kutatás szerint azok, akikben erősebb a vágy, hogy ellenőrzésük alatt tartsák az eseményeket, könnyebben válnak babonássá (lekopogják a fán, tartanak a 13-i dátumtól, vagy megijednek fekete macskát látva). A babona oka abban keresendő, hogy így próbálják kompenzálni a kontroll hiányát: ha fontos számodra, hogy irányítsd a dolgokat, akkor nyomás alatt, feszült szituációkban a babonák azt a képzetet keltik benned, hogy ura vagy a helyzetnek, több befolyásod van rá, mint valójában. Ez pillanatnyilag segíthet, lehet, hogy jobban érzed tőle magad, viszont hosszú távon rosszabb döntéseket fogsz hozni. Ha nagyon-nagyon, szinte elkeseredetten akarsz kontrollálni valamit, mondjuk egy bizonyos állást elnyerni, valószínűleg a megszállottjává válsz. Kutatások eredményei pedig azt mutatják, hogy ha valaki valami megszállottja, az negatív hatást gyakorol nemcsak a fizikai és érzelmi állapotára, hanem a kapcsolatai egészségére is.

Ezt a jelenséget Robert J. Vallerand a szenvedélyre való törekvés kontextusában vizsgálta. A jó út a szenvedélyed eléréséhez az, ha ezt az általa harmonikusnak nevezett módon teszed, azaz nem áldozod fel az életben fontos dolgokat a vágyott dologért. A rossz út viszont az, amikor megszállottan törekedsz álmod megvalósítására, miközben minden mást háttérbe sorolsz, legyen szó az egészségedről, kapcsolataidról, alvásról stb. – és ezen fontos dolgok feláldozása a boldogtalanság harmadik oka. Vallerand professzor azt mondja, hogy a szenvedély rögeszmés hajszolása akkor következik be, amikor a vágyálmod átveszi az irányítást feletted, ahelyett, hogy te irányítanád a szenvedélyed. Azok, akik szenvedélyüket rögeszmésen követik, nem csupán kevésbé boldogok, hanem nagy valószínűséggel lesznek kevésbé sikeresek pont azon a területen, ami szenvedélyük középpontjában áll – mivel gyorsabban égnek ki annak hajszolása közben.

Összefoglalva tehát, legalább három oka van annak, hogy a dolgok kimenetele feletti túlzott kontrollvágy csökkenti a boldogság szintjét:

1. Az általunk átélt események sokszor nem állnak irányításunk alatt, így a fokozott vágy, hogy mi befolyásoljuk azokat, óhatatlanul frusztrációhoz, csalódottsághoz, esetleg depresszióhoz vezet.

2. Nagyobb valószínűséggel vállalunk indokolatlan kockázatokat vagy válunk babonássá, ami rontja döntéshozatalunk minőségét.

3. Ha megszállottan törekszünk egy konkrét cél elérésére, könnyen áldozzuk fel a sokkal fontosabb dolgokat is az életben (például az egészségünket vagy kapcsolatainkat)

Végül ismét elérkeztünk a millió dolláros kérdéshez: honnan is tudhatod, hogy túlkontrolláló vagy, vagy sem?

A kontroll iránti vágy (= Desirability for Control Scale) és a maximalizáló-megelégedő (Maximizer- Satisficer Scale) skála

Ahogyan korábban is említettem, bizonyos határig előnyös a kontroll iránti vágyunk, mert, magasabb célokat tűzünk ki magunk elé, azokért erőfeszítéseket teszünk, így többre is juthatunk. De mi vajon az ideális szint, mi a határ, amit nem kellene átlépni? És honnan tudhatjuk, mi hova tartozunk?

Ennek egyik módja, ha megkérdezzük a környezetünket – azonban a legtöbb ember elég udvarias, és nem mondja a szemünkbe, ha kedvezőtlen a véleménye. A másik lehetőség az önértékelés. Ehhez két tesztet mutatok most be. Az egyik a kontroll iránti vágy skálája (Desirability of Control Scale), melyet Jerry M. Burger, a Santa Clara-beli University of California pszichológusa fejlesztett ki. A második a maximalizáló-megelégedő skála (Maximizer- Satisficer Scale). A kérdések megválaszolásakor legyél teljesen őszinte, ha a valódi eredményre vagy kíváncsi, és a legtöbbet akarsz profitálni abból, hogy megtudod, mekkora a kontrolligényed.

Azok, akik túlzott kontrollvággyal rendelkeznek, hajlamosak arra, hogy folyton változtatni vagy javítani akarjanak a dolgokon, és a körülményekkel szinte soha nem elégedettek úgy, ahogyan vannak. Az hiszik, a dolgok mindig lehetnének valamivel jobbak, ezért folyton azok fejlesztésén fáradoznak – azaz bizonyos tekintetben perfekcionalisták. Ők a maximalizálók. A másik skála A választás paradoxona című könyv szerzője, Barry Schwartz munkáján alapul. Ő így ír a jelenségről: "[...] a maximalizálás a boldogtalansággal korrelál, de ez nem jelenti azt, hogy a maximalizálás okozza a boldogtalanságot, mivel a korreláció nem feltétlenül egyenlő egy okozati összefüggéssel. Mégis úgy gondolom, a maximumra törekvés jelentős szerepet játszik az emberek boldogtalanságában, és úgy vélem, hogy megtanulni elégedettnek lenni fontos lépés lehet, nem csak abban, hogy megbirkózzunk a világban lévő választási lehetőségekkel, de abban is, hogy élvezzük az életet."

Ha mindkét tesztet – őszinte válaszokat adva – kitöltötted, össze is vetheted azokat. Remélhetőleg a két eredmény egymással korrelál, hasonló képet mutat. Ha alacsony kontrolligényed van, az is okozhat problémákat az életben, főleg olyan helyzetekben, ahol muszáj átvenned az irányítást, vagy magas lenne a szükséges kontrollszinted (például egy főnöki pozícióban). Ha kontrollvágyad és maximalizáló hajlamod közepes, akkor a boldogság és elégedettség szempontjából jó helyzetben vagy – de akkor se csüggedj, ha az alacsony vagy a túl magas kategóriába esnél! A következő bejegyzésben arról lesz szó, hogyan segíthetsz ezen a rossz beállítódáson, hiszen rátérünk a boldogságodért vállalt személyes felelősség témájára.