Kudarcodról mindig más tehet?

4. boldogság-fokozó szokás: felelősségvállalás saját boldogságunkért

A legutóbbi bejegyzésben arról írtam, hogy mások vagy a körülmények túlzott kontrollálása miként és miért csökkenti boldogságunkat. A cikk végére két tesztet is csatoltam, melyekkel megnézheted, mi a te hozzáállásod ehhez a dologhoz. El kell mondanom azonban, hogy még az esetlegesen elért magas pontszám sem jelenti automatikusan azt, hogy a kontroll iránti vágyad intenzitása feltétlenül boldogságod rovására megy majd. Ez nagy mértékben függ attól is, milyen erős ellenőrzést tudhatsz magadénak: ha nagy benned a kontrollvágy, ugyanakkor magas szintű irányítást érzel a kezedben, akkor minden rendben van. Ennek a fordítottja is igaz: ha nem fűt a vágy mások irányítására, és az általad megélt kontrollszint is alacsony, szintén remekül érezheted magad. A probléma csak akkor lép fel, ha a fenti két tényező nem egyezik egymással. Mi történik, ha kontrollvágy erős bennünk, de az irányítás megélt szintje túl alacsony? Hogyan tudjuk legyőzni, elkerülni vagy semlegesíteni az így tapasztalt feszültséget? Vagyis mi a 4. boldogság-bűn ellenszere? Ebben a bejegyzésben próbálok választ adni ezekre a kérdésekre.

Bizonyára ismered az érzést, amikor egy régóta várt esemény (nyaralás, esküvő, szilveszteri buli, bármi) közeledik: annyira izgatott is lehetsz a várakozástól, az elképzelt, rád váró élményektől, hogy akár aludni sem tudsz előtte. Majd hányszor derül ki utólag, hogy az a bizonyos dolog nem is volt akkora durranás, mint ahogyan előre elképzelted. Amire ezzel ki akarok lyukadni: képzeletünknek hatalmas hatása van az érzelmeinkre – igazából még a valóságnál is nagyobb. Azaz gyakran nagyobb örömet okoz a dolgok eltervezése, a róluk való álmodozás, mint megvalósításuk. A kutatók régóta tudják, hogy képzeletünk, vagy még általánosabban szólva a gondolataink, jelentős befolyással vannak érzéseinkre. A jelenséget tanulmányok során át vizsgálva arra jutottak, hogy a különböző érzelmi állapotokat (düh, szomorúság, szorongás) egy adott gondolati rendszer általában egyetemes módon, következetesen előzi meg. A haragot például rendszerint az váltja ki, ha valami behatolót vagy akadályt érzünk az utunkba kerülni. Tehát dühösek leszünk, mikor úgy gondoljuk, valaki vagy valami megakadályozza az általunk kívánt cél elérését. A szomorúság általában akkor kerít hatalmába, mikor úgy érezzük, hogy valami számunkra értékes hiányzik vagy elvész. Hasonlóképpen, a szorongás általában a bizonytalansággal vagy az ellenőrzés kezünkből való kicsúszásával foglalkozó gondolatok előzik meg. A pozitív érzésekre is igaz, hogy különböző gondolati mintázatok különböző érzéseket indítanak be. Büszkeség például akkor tölt el bennünket, amikor tetteinknek vagy képességeinknek köszönhető sikert élünk át. Amikor pedig mások cselekedeteihez vagy a szerencséhez kötjük ezt a sikert, hála tölt el bennünket.

Gondold csak át, mit jelent ez! A tény, hogy a különböző érzelmeket adott gondolati mintázatok előznek meg, azt is jelenti, hogy bizonyos mértékig megváltoztathatod, irányíthatod vagy szabályozhatod érzéseidet a gondolatok erejével. Más szóval, emberi lényként kezünkben van az egyedülálló képesség – egyfajta ajándék –, hogy érzelmeinket szabályozni tudjuk. Fontos hangsúlyozni azonban hogy ez nem azonos az elfojtással, szőnyeg alá söpréssel vagy a mostanában népszerű (erőltetett) pozitív gondolkodással! Vannak helyzetek és esetek, amikor szükség van arra, hogy átadjuk magunkat akár a haragnak, a gyásznak vagy a féktelen örömnek. De vannak olyan szituációk is, melyekben mi magunk is azt kívánjuk, bárcsak kevésbé impulzívak lennénk, hogy sokkal könnyebben vészelhessük át a dolgot.

Itt lép a képbe a boldogságodért vállalt saját felelősség. Körülbelül azt jelenti, hogy kifejleszted magadban az érzelmeid szabályozásához szükséges készségeket, és átveszed az irányítást. Irányítás? Nem azt mondtam az előző bejegyzésben, hogy a túlzott kontrollvágy a boldogság rovására megy? De, így volt – azonban a boldogságunkért vállalt felelősség, azaz érzelmeink irányítása nem azonos mások vagy a körülmények irányításának vágyával: míg utóbbi esetben a külső környezetet akarjuk megváltoztatni, érzelmeink szabályozásával belső

világunk felett szeretnénk kontrollt nyerni. Mi ebben az elemi különbség? Amikor a külső környezetre akarunk hatást gyakorolni, boldogságunk kulcsát külső tényezők kezébe helyezzük: elfogadjuk, hogy nem lehetünk boldogok más emberek, körülmények vagy eredmények együttműködése és teljesülése nélkül. Ha viszont átvesszük a belső környezetünk feletti irányítást, éppen az ellenkezője történik: kezünkbe vesszük saját boldogságunkat.

A személyes felelősségvállalást akadályozó tényezők

Mit is jelent a személyes felelősségvállalás? Hogy nem a szomszédot, a hülye főnököt vagy az időjárást okoljuk boldogtalanságunkért. Inkább arra törekszünk, hogy képesek legyük emócióink, érzelmeink szabályozására. Vajon mennyire lehetséges ez? Örülnöd kellene például, ha eltörik a lábad vagy kirúgnak a munkahelyedről? Nem, örülni ugyan nem kell, de azt, hogy milyen hosszan keseregsz rajta, mennyire zuhansz önsajnálatba, a gondolati mintákkal igenis tudod befolyásolni. Ez bújik meg amögött is, hogy ugyanazt a helyzetet (legyen szó akár háborús traumáról, akár csak a dugóban ücsörgés frusztrációjától) mennyire másként élik meg az emberek. Ahogyan Milton mondta: „Az elme önmagában való, s képes a poklot mennyé, a mennyet pedig pokollá tenni.”

Milton szavait a tudomány is alátámasztotta már, viszont attól, hogy elméletben lehetséges gondolataink megváltoztatásával érzéseinket is befolyásolni, egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű is megvalósítani. A gond azzal van, hogy cseppet sem egyszerű megszokott gondolati medrünkből kitérni, új mintákat kiépíteni. Jó hír azonban, hogy a legtöbb készséghez hasonlóan gyakorlással – sok-sok gyakorlással! – ez is kifejleszthető. Mik a fő akadályai ennek az önfejlesztő folyamatnak? Az egyik közülük egyfajta pesszimizmus. Sokan, mikor először találkoznak a boldogságért vállalt személyes felelősség gondolatával, azonnal felteszik a kérdést: Hogyan lehetnék boldog, mikor valami extrém dolog (baleset, munkahely elvesztése, szakítás stb.) történik velem? Rossz a kérdés. A külső tényezőket nem lehet, és nem is kell teljesen kizárni, különböző mértékben mindenképpen hatással vannak életünkre. A helyes kérdés így hangzik: Lehetsz-e boldog olyan hétköznapi, közönséges események során, melyek rutinszerűen rontják a hangulatod? Tudod-e jól érezni magad például a dugóban? Megőrzöd-e a jókedved, ha épp egy kiadós sétát terveztél, és szakadni kezd az eső? Kiegyensúlyozott maradsz-e, ha az imént ordított le a főnököd? Erre már lehet a válasz igen. Maradhatsz kiegyensúlyozott, derűs vagy boldog a mindennapi bosszúságok között is, ha kifejleszted az erre való készséget. Viszont Róma sem egy nap alatt épült fel: ahogyan a konditeremben is kis súlyokkal kezdesz, majd kitartó, hosszú munkával dolgozod ki az izmokat, az új szokások, mentális beállítottság eléréséhez is sok időre és türelemre van szükség.

A másik gyakori akadálya a személyes felelősségvállalásnak egy jellemző tévhit: Ha saját irányításom alá veszem boldogságomat, biztos, hogy mások visszaélnek majd vele. Azaz, ha tudom szabályozni érzéseimet, és különböző frusztráló helyzetekben is boldog tudok maradni, könnyen gondolhatják: Na, őt semmi nem húzza fel, akkor bármit megtehetünk vele! Azonban nem kell, hogy így legyen: attól még, hogy irányításod alatt tartod érzelmeidet, nem jelenti azt, hogy másokat egyáltalán nem tarthatsz felelősnek tetteikért. Vegyünk erre egy példát! Képzeld el, hogy az utazási iroda munkatársa elrontotta a repülőjegy foglalásodat, rossz járatra vett neked jegyet, és hibája miatt nem fogsz odaérni egy fontos tárgyalásra. Az ilyen helyzetekben legtöbb ember teljesen kiborulna, és haragját az alkalmazottra zúdítaná. Azonban ha érzelmeid irányításod alatt állnak, meg is tudod őket változtatni – a dühöt felválthatja az együttérzés, ha átérzed, hogy ez az első munkanapja az illetőnek vagy nehéz élethelyzetben van, ami miatt nem tud 100%-ban feladatára koncentrálni. Itt jön a lényeg: saját érzéseidért nem őt teszed felelősség – viszont a szakmai hibája miatt igenis őt terheled felelősséggel. Azaz attól még, hogy nem kezded verni az asztalt, világossá teszed számára, hogy neki kell helyrehoznia az általa okozott kárt (akár azzal, hogy feljuttat egy másik járatra, akár kártérítéssel stb.). Tulajdonképpen érzelmeid kontrollálásával sokkal nagyobb az esélyed, hogy az illető kielégítő megoldást keressen a problémádra. Miért? Mert – ahogy számtalan kutató rámutatott már erre – amikor érzéseinket uraljuk, a megfelelő döntésekért felelős prefrontális kéreg könnyebben elérhető számunkra: azaz jobb döntéseket hozunk. Hétköznapi nyelven: jobban kerülsz ki egy adott helyzetből, ha nem hagyod, hogy agyadra leszálljon a vörös köd!

Az önkontrollról szóló egyik legátfogóbb kutatás eredményei azt mutatják, hogy az erősebb önuralom jobb tanulmányi eredményekkel, jobb alkalmazkodással (kevesebb pszichopatológiás eset, magasabb önbecsülés), kevesebb étkezési zavarral és alkoholfogyasztással, jobb kapcsolatokkal és interperszonális készségekkel, biztonságos kötődéssel és optimálisabb érzelmi válaszokkal jár együtt. Ha ennyi előnye van az önkontrollnak, vajon hogyan tehetünk szert rá? Jó kérdés, de mielőtt ezt megválaszolnám, nézzük meg, hogy a boldogságunkért vállalt személyes felelősség – azaz érzelmeink szabályozása – hogyan segít a 4. boldogság-bűn, a túlzott kontrollvágy kiküszöbölésében.

A belső és külső kontroll mint egymást kompenzáló erők

Sok szempontból fontos megérteni a kapcsolatot a belső kontroll kialakítása és annak a túlzott kontrollvágyra gyakorolt pozitív hatása között – többek között azért, mert segít meghatározni a stratégiát, hogyan vegyük át az irányítást érzelmeink felett. Amikor már jó vagy abban, hogy személyes felelősséget vállalj boldogságodért, lényegében ki is fejlesztetted a fent említett belső kontrollt. És amint magasabb szintre jutottál érzelmeid, gondolataid szabályozásában, egyszer csak észreveszed, hogy többé nincs is szükséged annyi külső kontrollra, mint korábban! Te vagy bárki más akkor vágyik túlzott irányításra a többiek vagy a körülmények felett, mikor saját belső kontrollja hiányzik vagy gyenge. Úgy is mondhatjuk ezt, hogy a külső és a belső kontroll egymást kompenzáló erők, ha egyikből kevesebb van, a másikból kell több.

Számtalan kutatás és tanulmány támasztja alá a fenti kijelentést. Raj Raghunathan is végzett erre vonatkozó kutatást, melyben megkérte a résztvevőket, sorolják fel, mit tennének legszívesebben, mikor stresszt vagy szorongást élnek át. Arra a következtetésre jutott, hogy

érzelmi megterhelés hatására az emberek a külső kontrollt keresik, például rögtön rendet akarnak tenni a lakásban, kiosztják a gyereket vagy az evésbe menekülnek – így tudják megélni, hogy valamiről ők dönthettek. Ennek ellenkezője is bebizonyosodott már: amikor nincs elég hatalmunk a külső körülmények befolyásolására, megkeressük a módját, hogy érzelmeinket uraljuk. Ez az egyik oka, hogy a spiritualitás és a hit segít a nehéz élethelyzetek átvészelésében. Pollner egyik tanulmánya kimutatta, hogy a hívő emberek pont Istenbe vetett hitük miatt boldogabbak a nem hívőknél. A hit helyettesítő kontrollérzetet ad nekik: Isten a mindenütt jelen lévő, mindenható erő, és ha ezt az erőt magad mellett tudhatod, segít megbirkózni az élet bizonytalanságaival. Hasonlóan működik a babona is, ahogyan már korábban említettem. Stresszes szituációkban az emberek hajlamosabbak különböző praktikákhoz, babonához folyamodni, mert azzal a megnyugtató érzéssel tölti el őket, hogy uralják a helyzetet, tettek valamit annak megoldásáért. Rendben, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ha kifejlesztetted magadban az érzelmek szabályozásának képességét, már soha többé nem akarsz másokat vagy a körülményeket befolyásolni. Például legyél bármennyire ura is belső környezetednek, attól még valószínűleg szeretnéd, hogy gyereked egészségesen táplálkozzon, vagy ügyfeledet rá tudd venni az üzlet megkötésére, esetleg újabb mérföldkőhöz érj a hobbidban. Ám ez a vágy már nem sürgető, kétségbeesett formában jelentkezik – azaz nem leszel többé a cél megszállottja. Helyette céljaidat nem rettegéssel vagy félelemmel, hanem bizonyos könnyedséggel, akár szeretettel fogod megközelíteni,. Ez pedig egész életedet meg tudja változtatni.

Összefoglalva hát, mi a legerősebb kapcsolat a boldogságért vállalt személyes felelősség és a boldogságszint emelkedése között:

• fejlődik a belső kontroll, ezáltal csökken a külső ellenőrzés iránti vágy,

• emiatt kevésbé valószínű, hogy túlzott kontrollvágyat élj meg,

• ennek eredményeképpen az emberek jobban fognak kedvelni, hajlamosabbak lesznek együttműködni veled, te pedig jobb döntéseket tudsz hozni.

Egyszerű érzelemszabályozó stratégiák

Nézzük meg, hogyan tehetünk szert az erősebb belső kontrollra! Megszerzéséhez két fő stratégia gyakorlása vezet:

1. Az érzelmek szabályozását segítő egyszerű taktikák elsajátítása

2. Egészséges életmód folytatása.

Először nézzük meg az első pontot. Az érzelmek szabályozását négy egyszerű taktikával lehet megtanulni és gyakorolni:

• helyzetek megválasztása

• érzelmek címkézése

• figyelem elterelése

• kognitív újraértékelés

Az első taktika, azaz a helyzetek megválasztása gyökerénél ragadja meg a problémát, és sokkal inkább megelőző, mintsem gyógyító taktika. Arra az igen egyszerű logikára épít, hogy ha nem kell átélned egy nem kívánt érzést, nincs szükség annak irányítására sem. Például ha tisztában vagy vele, hogy a fontos vizsga előtti éjszaka egy horrorfilm megnézése valószínűleg kikészít, rémálmokat hoz és megzavarja alvásodat– egyszerűen ne nézd meg! Hasonlóképpen: ha tudod, hogy egy adott személlyel való találkozás nagy eséllyel pesszimistává tesz és letöri a hangulatodat a nagy horderejű üzleti megbeszélés előtt, akkor hagyd ki ezt a találkozást!

A második taktika, az érzelmek címkézése szó szerint azt jelenti, hogy kimondod magadnak, amit éppen érzel: dühös, ideges, bűntudatos vagy féltékeny vagyok. Kutatásokból kiderül, hogy már maga az, hogy megnevezzük az érzelmeket, csökkenti azok intenzitását. Ha ezt meglehetősen furcsának vagy hihetetlennek tartod, nem vagy egyedül. Egy tanulmány szerint legtöbb ember úgy hiszi, az érzelmek címkézése inkább tovább fokozza azokat. Ezt korábbi tapasztalataik alapján gondolják, amikor bizonyos érzések megvitatása, kielemzése csak elmélyítette azokat. Azonban a címkézés nem ezt jelenti, hanem annyit tesz, hogy miután megnevezzük az adott érzést, továbblépünk. Például, ha a korábban emlegetett dugóban araszolsz, és egyre idegesebb vagy, szimplán mondd ki: „hmmm, ez elég frusztráló helyzet!” – és máris kicsit megkönnyebbülsz. Miért? Az, hogy immár pontosan tudod, mi érzel, csökkenti a bizonytalanságot körülötted – azaz világosan látod, mire és miért haragszol –, így egyfajta irányítást ad kezedbe a negatív érzelmek felett. Nincs arra szükség, hogy alaposan kielemezd a frusztráció okát (azzal valóban csak felerősítenéd), elég kimondani.

Térjünk rá a harmadik taktikára, ami nem más, mint a figyelem elterelése. Ezt lehet úgy csinálni, hogy eltereled figyelmedet a negatív gondolatokat kiváltó dolgokról, vagy kicsit ellentétes módon úgy, hogy kifejezetten pozitív érzéseket generáló gondolatokra koncentrálsz. Kissé hasonlít a megoldás a helyzet megválasztásához, viszont ezt akkor érdemes alkalmazni, amikor a nem kívánt érzés már felütötte fejét. Mindkét módszert ismeri az emberek többsége, azt azonban legtöbben nem tudják, hogy az egyik legelterjedtebb (hibás) módszer, amellyel ezt a taktikát alkalmazzuk, az öncélú torzítás. Mit jelent ez? A sikereket magunknak könyveljük el, míg a kudarcokért másokat vagy a balszerencsét okoljuk. Szelektív figyelmet fordítunk az eseményekre, és eltérő magyarázatot adunk a jól vagy a rosszul sikerült dolgokra, azaz saját kényünkre-kedvünkre értelmezzük azokat. Az a baj ezzel a taktikával, hogy bár segítségével az adott pillanatban jól érezhetjük magunkat, hosszútávon inkább ellenünk dolgozik. Alapelve, hogy vagy másokat becsülünk le – amivel természetes módon nehezítjük meg, hogy egészséges kapcsolatot ápoljunk a többiekkel –, vagy a magunk érdemeit nagyítjuk fel, ami pedig megtévesztő énképhez vezethet. A trükk tehát az, hogy az öncélú torzítást elkerülve tereljük gondolatainkat a negatívaktól a pozitívak felé, aminek az egyik legjobb módszere, ha olyan dolgokat idézünk fel, melyek a hübrisztikus helyett autentikus büszkeséggel, szeretettel vagy a bőség érzésével töltenek el bennünket. Konkrét példával: ha feszültnek érzed magad egy fontos tárgyalás előtt, gondolj egy korábbi alkalomra, amikor nagyszerű prezentációt tartottál, vagy idézd fel szeretteid képét. Az irántuk érzett szeretet enyhíteni fogja idegességed.

A negyedik taktika, amely bizonyos tekintetben hasonlít a figyelem eltereléséhez, a kognitív újraértékelés. Ezzel a módszerrel alapvetően újraértelmezed a kérdéses szituációt, hogy jobban érezhesd magad benne. Ha a fenti tárgyalásos példát nézzük meg ismét, mondhatod magadnak: „Ahelyett, hogy a tárgyalástól izgulnék, hálát adok, hogy nem kemény fizikai munkával keresem a kenyerem, és nem kell azon izgulnom, mit eszünk holnap. Az pedig, hogy jól szerepelek-e egy fontos találkozón, tulajdonképpen egy első világbeli probléma, én meg kiváltságosnak érezhetem magam, hogy csupán ennyi a gondom.” Ezzel a megoldással nem torzítjuk vagy takarjuk el a problémát, hanem új perspektívából tekintünk rá.

Nagyon fontos megjegyezni azonban, hogy a két utóbbi taktika esetén nem csak az öncélú torzítást kell elkerülni, hanem az érzelmek elfojtását is. Térjünk vissza a fontos tárgyaláshoz. Legtöbb ember, ha egy ilyen szituációban valami olyat mondanak neki, ami feldühíti, hajlamos negatív érzéseit elnyomni, mert attól tart, hogy azok kifejezésével csak rontana a helyzeten. Azonban kutatások kimutatták, hogy pont az érzelmek elfojtása okoz nagyobb gondot. Először is: pusztán azzal, hogy elnyomjuk őket, még nem szűnnek meg.

Az agy emocionális része, a limbikus rendszer aktiválódik annak ellenére, hogy az érzéseinket nem juttatjuk kifejezésre. Másodszor: érzelmeink elrejtése erőfeszítést és agyi kapacitást igényel. Ez annyit tesz, hogy nem lesz annyi kapacitásod, hogy az adott feladatra összpontosíts a fontos találkozón. Végül pedig: bizonyított jelenség, hogy amikor érzelmeidet megpróbálod elnyomni, a többiek mégis érzékelik azt, és vérnyomásuk megemelkedik. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig, minden körülmények között el kell mondanunk, mit érzünk valójában – csak nem árt ismerni a szőnyeg alá söprés negatív hatásait.

Az élet bizonytalanságainak és a kontroll hiányának megbecsülése

A boldogságunkért vállalt személyes felelősség másik fontos stratégiája az egészséges életmód. Mielőtt azonban erre rátérnénk, vizsgáljuk meg közelebbről, valóban annyira nagyszerű lenne-e, ha sorsunk alakulását teljes mértékben saját kezünkben tartanánk. Ehhez álljon itt egy népmese Indiából:

„Volt egyszer egy ember, aki olyan kétségbeesetten vágyott a boldogságra, hogy bűnbánat-zarándoklatra ment a Himalájába, ahol hosszú-hosszú éveken át imádkozott. Végül Isten megjelent előtte, és ezt mondta: – Fiam, imáid nagy örömmel töltenek el, így kész vagyok megadni, amit kívánsz. – Azonban, ahogyan a legtöbb ember valószínűleg megfeledkezne arról, hogy a jótündértől a boldogságot kérje, ez a férfi szintén ebbe a hibába esett. Azt felelte: – Köszönöm, Istenem, az a kérésem, hogy innentől kezdve bármire vágyom, azonnal teljesüljön! – Isten erre így válaszolt: – Rendben, fiam, így lesz, áldásom adom. – majd eltűnt. Az ember izgatottá vált, és azt kívánta, újra fiatalnak látsszon. Vágya azonnal teljesült. Majd azt kívánta, a világ számos nyelvén tudjon üdvözletet mondani, csodás palotában élhessen, legyenek nagyszerű barátai, akikkel idejét töltheti – és minden valóra vált. Ez jó darabig így folyt: bármire is gondolt, nők, jó bor, nevetés és vidámság, mindent megkapott. Pár hónap múltán a férfi rájött, hogy nem érzi magát boldogabbnak, mint régen – sőt, egyre rosszabb lett a kedve. Bármit és bármikor kívánt, azonnal az övé lett, ezzel a várakozás és izgalom teljesen elveszett életéből. Ezért hát egyik este magához szólította a palota egyik őrét, és ezt mondta: – Tudod, úgy érzem, most rögtön szeretnék a pokolra kerülni. A mennyország, melyben jelenleg élek, úgy tűnik, nem igazán jó nekem. Ekkor Isten ismét megjelent az ember előtt: – Mit gondolsz, hol voltál mindezidáig?”

A történet arról szól, hogy egy olyan élet, amelyben minden megjósolható és teljesen az irányításod alatt áll, valójában egyáltalán nem élvezet, inkább maga a pokol – messze nem érdekes vagy izgalmas, hanem kifejezetten unalmas élet. Rengeteg tanulmány támasztotta már alá a fenti népmese igazát, vagyis azt, hogy sokkal izgalmasabbnak és élvezetesebbnek találjuk a bizonytalan dolgokat. Az egyik kutatásban például a szomjas résztvevőket agyszkennerrel vizsgálták, miközben valami közepesen kellemes italt, azaz vizet ittak, miközben más résztvevőket finomabb gyümölcslével kínáltak. Egyes résztvevők esetén a bizonytalanságot kivették az egyenletből. megmondták nekik, mit és mikor kapnak inni. Másokat viszont nem tájékoztattak erről, majd a kutatók azt vizsgálták, melyik csoport volt a boldogabb. Azok, akik tudták, hogy kapnak majd valamit inni, de azt nem, mit és mikor, sokkal jobban élvezték a kísérletet, mint azok, akiket mindenről pontosan tájékoztattak. Más szóval, a bizonytalansági faktor nem csökkentette, hanem éppen fordítva, növelte a boldogság szintjét.

Mindannyian tudjuk, hogy bizonyos fokig szükségünk van a bizonytalanságra és az irányítás hiányára, hogy az életet élvezni tudjuk. Egyik legnyilvánvalóbb példa a spoiler: valószínűleg egyikünk se szeretné előre tudni a film vagy a meccs végét, amit éppen néz. Általánosabban szólva: nem szeretnénk tudni pontosan, hogyan zajlik majd az életünk – ez éppen annak sava-borsát venné el. Erről az egyszerű tényről mégis sokan megfeledkezünk életünk során. Miért? Mert az élet néha sokkal bizonytalanabb, és sokkal kevésbé tudjuk kontrollálni, mint ahogyan kívánatos lenne, illetve nem vesszük észre, nem tudjuk értékelni a pozitív szerepet, amelyet a bizonytalanság és az ellenőrzés hiánya játszhat az életünkben. Ha ez a flow jellegzetes tulajdoságát, a kihívás megfelelő szintjét juttatja eszedbe, nem véletlen. Ahogyan a különböző tevékenységeket, magát az életet is akkor élvezzük a legjobban, akkor vagyunk a legkíváncsibbak és legelkötelezettebbek, amikor a dolgok épp megfelelő mértékben állnak irányításunk alatt: még kihívást jelentenek ugyan, de nem keltenek szorongást. Ahhoz ugyanis, hogy valóban értékelni tudjunk bizonyos fokú spontaneitást, szilárd talajra van szükségünk, arra az érzésre, hogy életünk alakulását nagy általánosságban a kezünkben tartjuk. Ha azonban mindennapjaink már így is elég nagy feladat elé állítanak, és az idő nagy részében feszültnek, irányítást vesztettnek érezzük magunkat, egészen biztos, hogy elhagytuk az optimális pontot: ilyenkor esély sincs rá, hogy értékeljük a bizonytalanság és kontrollhiány életünkben betöltött pozitív szerepét. Sajnos azonban legtöbbünknek a normális, mindennapi élet messze túl gyors és ellenőrizhetetlen. Ez azt jelenti, hogy időnk nagy részében feszültek és idegesek vagyunk – meg kellene hát szívlelnünk Mahatma Gandhi találó mondását: „Az élet nem csak abból áll, hogy növeljük sebességét.”

Más szóval, ha jelenleg úgy véled, hogy az élet egyszerűen nem tud túl kiszámítható vagy ellenőrizhető lenni ahhoz, hogy megunnád, ez valószínűleg azért van, mert már képtelen vagy kezelni a jelenlegi kihívásokat, azokat a kötelezettségeket és célokat, amelyeket magadra vállaltál. Ebből következik, hogy ahhoz, hogy újra olyan helyzetbe kerülj, ahol észreveszed és becsülöd a bizonytalanságot és a kontroll hiányát, alaposabban meg kell vizsgálnod jelenlegi életstílusodat – majd néhány egészséges változtatást kell bevezetned. Ehhez a következő bejegyzésben nyújtok segítséget, melyben a megfelelő étkezés, mozgás és jó alvás szerepéről lesz szó (a témát Tom Rath Eat Move Sleep című könyve dolgozza fel remekül). Hogyan segíthet a megfelelő táplálkozás, mozgás és jó alvás? Mindhárom dolog belülről fakadóan tölt el jó érzéssel, és csökkenti a stressz szintjét, ennek eredményeként pedig ismét könnyebben és természetesen tudunk örülni az élet váratlan fordulatainak és izgalmainak.