Mennyire bízol meg másokban?

5. boldogság-bűn: bizalmatlanság a többi emberrel szemben

John Helliwell, a University of British Columbia Vancouver School of Economics professzora több évtizede tanulmányozza különböző országok boldogságszintjét. Ezalatt az idő alatt munkatársaival meglehetősen érdekes eredményre jutottak: szerintük talán a legjobban az határozza meg egy ország boldogságát, hogyan válaszolnak lakosai arra a kérdésre: “Ön mit gondol, általában véve mennyire lehet megbízni az emberekben?” Az derült ki a kutatásból, hogy minél erősebb az egyetértés egy ország lakosai között abban, hogy megbízhatnak a körülöttük lévő emberekben, annál boldogabb az adott nemzet. Például Dániában és Norvégiában, melyek a világ legboldogabb országai közé tartoznak, a lakosság majdnem 65%-a véli úgy, hogy legtöbb honfitársában megbízhat – miközben a viszonylag boldogtalannak számító Görögországban vagy Oroszországban ez az arány 30% alatt van. Az egyik ok, amiért az emberek közötti bizalom ilyen sokat számít, hogy a gazdaság jobban működik olyan társadalmakban, amelyekben magas a bizalom szintje. Képzeld csak el, mi történik, ha nem bízol meg a postásban vagy helyi élelmiszerbolt eladójábanban. Képzeld el, hogy nem bízhatsz a hitelkártya-társaságodban, vagy a telefonszolgáltatóban – ahogyan valószínűleg sokan érzünk igazából. Természetes módon vonakodsz majd üzletet kötni velük, és az üzletkötés ára is magasabb lesz (ahogyan a Covey and Link called Smart Trust című könyv bemutatja). A helyzet még rosszabb, ha szomszédodban vagy barátaidban nem tudsz megbízni. Mi van, ha nem lehetsz biztos benne, hogy az éttermi vacsora végén barátoddal megosztoztok a számlán? Vagy abban, hogy a szomszéd visszaadja a kölcsönkért fűrészt? Steven Pinker, a How the Mind Works című könyvében arra a következtetésre jutott, hogy a bizalom életünkben játszott jelentős szerepének egyik fő oka, hogy evolúciós múltunkban a túlélésünk záloga volt. Ha nem bízhatsz szűkebb környezetedben, folyamatos készenlétben kell lenned, és senkire se tudsz támaszkodni – ellenkező esetben viszont segítségre számíthatsz a nehéz helyzetekben, néha belazulhatsz, mert nem kell folyamatosan a hátad mögé lesni, mi történik ott. Oké, nem kérdés hát, hogy a bizalom fontos számunkra. De mit tehetünk a kiépítéséért, és azért, hogy életünket megbízható kapcsolatokkal körülvéve éljük? Erről szól a bejegyzés.

Ösztönös bizalmatlanság és proaktív bizalom

A bevezetőben megemlítettem, milyen fontos a bizalom az életben. Legtöbb ember erre azt felelné: “Persze, őrülten szeretnék megbízni másokban, a gond csak az, hogy a többiek nem megbízhatók, így nem akarom kitörni a nyakam, ha mégis rájuk támaszkodom!” Vizsgáljuk hát meg, mennyi ennek a kijelentésnek a valóságalapja: képzeld el, hogy részt veszel egy kutatásban, melynek során párba állítanak egy ismeretlennel. Külön szobában vagytok elhelyezve, és azt is elmondják nektek, hogy a kísérlet folyamán egyszer sem fogtok találkozni. A kísérletvezető mindkettőtöknek ad 10 dollárt, és azt mondja, neked kell kezdened. El kell döntened, átküldöd-e a pénzt a partnerednek, vagy sem. Ha nem küldöd át, vége a játéknak, mindketten elsétálhattok 10-10 dollárral a zsebetekben. Azonban ha továbbítod neki a pénzt, a kísérletvezető megnégyszerezi az összeget, így a másik embernél már 50 dollár lesz, nálad viszont semmi. A partnered most vagy hazamegy a teljes összeggel, vagy dönthet úgy, hogy a felét visszaküldi neked, azaz mindketten 25 dollárral távoztok. Képzeld el, hogy a fenti szabályokat mind ismertetik veled, mielőtt meghoznád a döntést – ennek fényében vajon mit tennél? Döntésed természetesen erősen függ attól, mennyire bízol meg kísérleti partneredben: ha elküldöd a pénzt, és ő elsétál vele, ott állsz üres kézzel, ha viszont elfelezi veled, mindketten 15 dollárral több pénzt kerestek, mint ha nem küldted volna át. Ebben a helyzetben nagyon könnyű cinikusan azt mondani, megtartom a pénzt. Ez a szemlélet azon a logikán alapul, hogy ha a partnerem megkapja az 50 dollárt, miért akarná elfelezni velem? De vajon érvényes-e ez a fajta logika és gondolkozásmód?

Hiszed vagy sem, a kutatásból az derül ki, hogy a résztvevők 95%-a nem teszi zsebre a könnyen jött 50 dollárt. Ha bizalmat szavazunk nekik, inkább megosztják a pénzt – más szóval, akikben bíznak, azok cserébe hajlamosabbak megbízhatóan viselkedni. A kutatók azt is bebizonyították, hogy a fentieknek biológiai oka van: amikor megbízol másokban, az egyes tudósok által a bizalom molekulájának is nevezett oxitocin hormon szabadul fel a szervezetedben. Ugyanez a hormon szabadul fel, ha két ember szerelmes egymásba, vagy amikor egy anya gyermekét szoptatja. És mivel a bizalom is ezt a hormont szabadítja fel, magyarul jó érzéssel, boldogsággal tölti el az embert, így felkínált bizalmadat viszonzásképp a többiek általában megbízhatósággal hálálják meg. Ezt a logikát követve, ha valami módon előre, proaktívan tudnánk másokban bízni, anélkül, hogy tudnánk, valóban méltóak-e rá, tulajdonképpen kiépíthetnénk a kölcsönös bizalom kultúráját.

Az elképzeléssel csak az a gond, hogy bizalmatlanságunk mások, különösen az idegenek iránt mélyebben gyökerezik, mint bizalmunk. Persze, ennek is jó oka van: veszélyesebb az ismeretlenben megbízni, mint óvatosságból bizalmatlannak lenni. Erre Jonathan Haidt The Happiness Hypothesis című könyvében a következő példát hozza: képzeld el, hogy egy kisebb ragadozóhal vagy a tengerben, és éppen arra úszik egy étvágygerjesztő zsákmány, mellyel korábban még soha nem találkoztál. Mivel kockáztatsz nagyobbat? Ha hagyod, hogy továbbússzon, átmenetileg éhes maradsz ugyan, de éhen nem veszel, van még elég teremtmény a tengerben. Ha viszont egy veszélyesebb ragadozóval van dolgot, és meg akarod enni, a végkimenetel akár katasztrofális is lehet számodra. Tehát annak ellenére, hogy a legtöbb ember megbízható, különösen, ha megelőlegezted neki a bizalmat, sokan a mélyen gyökerező túlélési ösztön miatt mégsem tudunk proaktívan bizalmat szavazni másoknak. Néha azonban szerencsénk van, és olyan emberrel sodor össze a sors, aki maga ajándékoz meg bizalmával, így van módunk személyesen megtapasztalni ennek pozitív hatását.

A proaktív bizalom (rejtett) előnyei

Képzeld el, hogy heverészel a Balaton partján, az idő nagyszerű, úgy érzed, te vagy az élet császára. Már csak egy dolog fokozhatná ezt: egy üveg hideg sör. Ebben a pillanatban arra jár egy mozgóárus, és kérdezi, kinek adhat sört. Meglepetésedben és örömödben majd’ hanyatt esel (illetve esnél, ha már nem feküdnél eleve), és rögtön kérsz egy üveggel. Odaadja, mondva: – 300 forint lesz. – Átkutatod a pénztárcád, és találsz is egy ötszázast, amit átnyújtasz az árusnak. Erre ő így felel: – Sajnálom, uram, nincs apróm, de ne aggódjon, tíz percen belül jövök a visszajáróval! – Mit tennél ebben a helyzetben? Odaadnád neki az ötszázast, bízván benne, hogy visszatér? Vagy azt mondanád neki, először szerezzen aprót, majd utána vásárolsz? Ahogyan DeSteno a The Truth About Trust című könyvében magyarázza, a többiekbe vetett bizalommal mindig mérlegre tesszük a kockázat-jutalom kompromisszumot. Mit jelent ez, ha a fenti példát vizsgáljuk? Amennyiben rábízod az ötszázast az árusra, annak egyik fontos jutalma a finom, hűsítő sör lesz. De a másik, járulékos jutalom a megsokszorozódó bizalom és a felszabaduló oxitocin lesz, ami boldoggá tesz. Ha viszont csavarunk rajta egyet: bizalmad az árusban két kockázatot is rejt, egyrészt lehet, hogy soha nem jön vissza a pénzzel, ebben az esetben buktál 200 forintot. Másrészt talán idiótának érzed magad, amiért átvertek, ami szinte fizikai fájdalmat is okozhat. A kockázat csökkentésének egyik módja természetesen az, hogy nem bízol meg az árusban – ám így a jutalmakban sem lesz részed. Na, ezt nevezi DeSteno kockázat-jutalom kompromisszumnak. Hogyan lehet ezt a dilemmát feloldani? Feltétlenül segít benne, ha nem csak az előbb említett kockázatokat és hasznokat, hanem a másokba vetett bizalom egyéb, rejtett előnyeit is számításba vesszük.

Képzeld újra el, hogy bíztál a mozgóárusban, aki visszatért az aprópénzzel. Ahogyan korábban említettem, ebből két jutalmad is származik: csillapítod szomjadat, és pszichológiai "doppingot" is kapsz a felszabaduló oxitocin által. Akad azonban itt még egy előny: immár ismersz egy megbízható mozgóárust a Balaton-parton, akihez bármikor bátran fordulhatsz a jövőben. Mi lenne, ha lakóhelyeden is csupa megbízható ember venne körül? A kisboltostól kezdve a takarítón/bébiszitteren (ha alkalmazol), mosógépszerelőn vagy asztaloson át egészen az autószerelőig. Hát nem lenne csodálatos így a világ? Dehogynem. Erre pedig jobb esélyed van, ha te magad proaktívan bízol másokban. Meg is fordíthatjuk a dolgot: ha soha nem bízol meg előre a többiekben, elutasítod annak a lehetőségét, hogy megbízható emberekkel benépesített világban élj. A következő indirekt haszna a dolognak, hogy döntő szerepet játszhatunk a bizalmi kultúra kialakításában. A bizalom reciprocitása a kölcsönös bizalom fokozódásához vezet a társadalomban. Az pedig, hogy hozzájárulhatsz egy közösség fejlődéséhez vagy felemelkedéséhez, jó érzéssel tölt majd el. Emlékezz rá, korábban említettem: mindannyiunkban él a vágy, hogy jók és nagyvonalúak lehessünk – ezt a vágyat pedig remekül kielégíti a tudat, hogy tetteink mások javára válnak. Ezek a rejtett dolgok pedig mind hozzájárulnak személyiségünk fejlődéséhez és erősödéséhez. Természetesen tisztába vagyok azzal, hogy hiába veszed sorra a felsorolt előnyöket, még mindig nem biztos, hogy a többi emberbe vetett bizalom mellett döntesz, mert esetleg úgy érzed, sokkal több hátránnyal, mint előnnyel járna (a mai világban megbízni az idegenekben?!?). Jogos az óvatosság – de mi lenne, ha valami kevésbé sarkalatos dologgal kezdenéd, és kipróbálnád, működik-e a gyakorlatban? Hiszen ha sikerül, csak nyersz vele, és körülötted mindenki más is.

(magyarul: Az élet tele van hamis emberekkel. Ne bízz meg senkiben)

Feltételezett vs. tényleges megbízhatóság

Most már igazán aktuális a kérdés, hogy vajon milyen megbízhatóak az emberek a való életben? A bejegyzés elején emlegetett kísérlet ugyan azt az eredményt hozta, hogy amikor megbíztak bennük, 95%-a az embereknek valóban megbízhatóan viselkedett – igen ám, de ez kontrollált laborkörülmények között zajlott. Mi van, ha a résztvevők úgy érezték, nem is tehetnek másképp, hiszen tetteik megfigyelés alatt vannak. Vagy az is lehetséges, hogy az ilyen típusú kísérletekben részt vevő emberek eleve általában megbízhatóbbak. Milyen jó lenne ezt kipróbálni valós körülmények között is! Elárulom, ez már meg is történt. A kanadai The Toronto Star újság 20 db, fiktív személyiségeket rejtő pénztárcát „veszített el” egyenként 200 dollárral (kb. 52 000 Ft) Torontó különböző pontjain: parkban, buszmegállóban, könyvtárban stb. A pénztárcákban az összegen felül volt egy cím is, ahova jó esetben vissza tudta küldeni a pakkot a megtaláló. Mit gondolsz, hányan tettek így? Csak válassz egy számot 1-20 között! És mi volt az igazi eredmény? Mi van, ha egy másik, új valóság az igaz? Lehet, hogy egyszerűen azért nem hisszük el, hogy a körülöttünk lévő emberek lehetnek olyan jók, mint amilyenek valójában, mert a kifejezetten borzasztó, felháborító vagy elszomorító esetekkel foglalkozó újságokat olvasva vagy a tévét nézve egy eltorzított dimenzióban látjuk a világot? De hiszen ezzel a bizalmatlansággal magunk is ok nélkül csökkentjük boldogságunkat.

Rendben, nem csigázlak tovább: 20 pénztárcából 16-ot küldtek vissza a megtalálók. Az eredetileg várt arány 23%, azaz 10-ből 2,3 visszaküldés volt – azaz a valóság jóval felülmúlta az előzetes várakozásokat! Mit jelent ez? Azt, hogy az embereknek téves képük van a dologról – ráadásul még egy olyan országban is, ahol mérések szerint magas a bizalom szintje. Azáltal, hogy nem ismerik fel, szomszédjaik, környezetük milyen megbízható a valóságban, az emberek tulajdonképpen – persze nem szándékosan – saját magukat teszik boldogtalanabbá annál, mint amilyenek lehetnének. Oké, mondhatod erre, hogy Kanada, ahol a kísérletet végezték, egy jóléti, fejlett állam, egy kiemelkedően megbízható hely, ezért küldték vissza a pénztárcák 80%-át, de biztosan nem fordulna elő ott, ahol te élsz. Lehetséges. De amire fel kell hívnom a figyelmed: nem a visszaküldött pénztárcák aránya, hanem az előzetes felmérés szerint várt, és a valóságban visszajuttatott értéktárgyak száma közötti különbség az igazán lényeges! Az emberek átlagosan 23%-ra tippelték a visszaküldött pénztárcák arányát, miközben 80% lett a valós eredmény – a különbség tehát 57% volt a várakozások és a valóság között! A kulcs ez a mintázat, ami nagyon hasonló lenne egy sokkal szegényebb, elmaradottabb ország esetén is. Lehet, hogy például Mumbaiban csak 40-50%-át juttatnák vissza a pénztárcáknak – viszont előtte az emberek max. 5%-ra tippelnének. Amit ezzel mondani akarok, az, hogy az emberek átlagosan sokkal cinikusabbak és bizalmatlanabbak másokkal, mint amilyenek lehetnének.

Nyilvánvaló, hogy senki nem akarja magát téveszmékbe, illúzióba ringatni, bármikor bárkiben megbízni, akiben nem lenne szabad – ez jó nagy hülyeség lenne, és nagyot veszíthetnénk rajta. Ugyanakkor boldogságunk (sőt, patetikusan fogalmazva: az emberiség boldogsága) szempontjából az is elég nagy ostobaságnak tűnik, hogy kevésbé bízunk a többi emberben, mint lehetne. Az lehet hát az okos megoldás, ha jobban bízunk a többiekben, mint az átlagember. Vagyis ha bizalmad átlagos szinten van (amire nagy az esély, főleg, ha korábban még nem gondolkodtál el mélyebben a témáról), próbálj meg azzal kísérletezni, hogy több bizalmat szavazol az embereknek! Ezzel el is érkeztünk a különösen boldog emberek 5. szokásához, mely nem más, mint az okos bizalom gyakorlása. Az okos bizalom gyakorlása pedig azt jelenti, hogy oly módon bízunk meg másokban, ami maximalizálja bizalmunk megsokszorozódásának lehetőségét – egyben csökkenti annak esélyét, hogy mi lássuk ennek kárát. Ez így, ebben a formában nagyon frappánsan hangzik, annál nehezebb elképzelni a megvalósítását. Éppen ezért a következő bejegyzésben az okos bizalom gyakorlásának néhány stratégiájáról írok majd.

Bizalom-skála (Trust scale)

Ha a fentebb írtak miatt szkeptikus vagy, és némiképp kényelmetlenül érzed magad, nem hibáztatlak: mindannyiunkban mélyen gyökerezik a védekező bizalmatlanság, amit ráadásul csak tovább erősítenek azok a társadalmi jelenségek, melyeknek napi rendszerességgel, különösen a hírcsatornákon keresztül ki vagyunk téve. Az újságcikkek, tévéhíradók sokkal inkább a gyilkosság, nemi erőszak, rablás, csalás stb. negatív történeteire összpontosítanak, mint a jószándék, nagylelkűség és segítőkészség pozitív példáira. Ezen edződünk, ez ellen fejlesztünk ki páncélt. Ha tehát nyugtalansággal tölt el a gondolat, hogy megpróbálj kicsit proaktívabb bizalommal fordulni környezeted felé, teljesen megértelek. Ugyanakkor azt is remélem, hogy írásom meggyőzött arról, érdemes megvizsgálnod, hol áll a bizalom-szinted, azaz bizalmatlanabb vagy-e annál, mint amilyen igazából lehetnél. Mert ha nem hozod a bizalmad megfelelő szintre, lehet, hogy átsiklasz egy viszonylag egyszerű módszert nem csak saját, de a többiek boldogságának fokozására. Ne felejtsd el, ha bízol másokban, oxitocin szabadul fel – ami nem csak a bizalom, de a boldogság hormonja is!

Ha van kedved, töltsd ki a mellékelt kérdőívet, amiből megtudhatod, hol áll most a te bizalmad, majd a következő bejegyzésben rátérünk az okos bizalom gyakorlásának három fontos szabályára.